Ha meglátlak

ha meglátlak szívem össze szorul,
elmúlik a pillanatnyi öröm.
boldog énem a háttérbe vonul,
és nem marad más csupán a közöny.

ha meglátlak emlékek törnek rám,
felcsendül hangod édes mivolta.
ahogy engem szólítottál némán,
s arcodnak minden egyes mosolya.

Még utoljára

Még utoljára felveszem maszkomat,
utoljára elrejtem az arcomat.
Még utoljára úgy teszek mintha az lennék,
akinek mindig is hittél, pedig tévedtél.

Még utoljára eljátszom szerepem,
utoljára tettetem hogy élvezem.
Még utoljára veled vagyok, pedig mégsem,
hiszen sosem ismerted meg valódi lényem.

Még utoljára szemedbe hazudok,
e hibámból utoljára tanulok.
Még utoljára éktelenül kacaghatok,
mert akit te bűnbe rántasz, az nem én vagyok.

Egyedül

nesztelen suttogom neved a sötétben,
még nyugodt vagyok, pedig nem látlak.
meztelen vágyódom puha érintésed,
még nem mozdulok, pedig úgy várlak.
látom magam előtt hajad lebbenését,
még emlékszem rá, pedig rég volt már,
tűnődve idézem arcod rebbenését,
még vágyom rád, pedig te elhagytál.

Egyszer az életben

Egyszer az életben
légy erős és bátor,
ne engedd hogy végleg,
legyőzzön mi gátol.

Állj ellen a rossznak
mielőtt elcsábít,
fejedre bajt hozhat,
miközben csak játszik.

Rajtad múlik minden,
csak te irányítod,
döntéseid közben
életed formálod.

Élj hát úgy, hogy ne bánd
bármi is történjék,
légy résen és vigyázz:
jön még a sötétség.

Munka közben...

Ami eddig csodaszép volt
mostanra már mostoha.
Nem rejthette véka alá,
kivillant a fogsora.
Megmutatta igaz arcát,
amit eddig elfedett.
Keservesen pimasz dacát
elviselni nem lehet.
Újdonsága véget ért már,
engem tovább nem ámít.
Rájöttem hogy cellába zárt
s halálom felé szállít.
Fogságomból szabadulok
most hogy tudom céljait
amint lehet messze futok
s áttöröm páncéljait.