A felszín alatt

Ma ahogy a buszon ültem és gondolataimba mélyedve meredtem kifelé az ablakon arra gondoltam, hogy most hogyan láthatnak mások. Elég magamnak valónak tűnhettem. Rezzenéstelen arccal ültem. Nem érdekelt senki és semmi, csak az ami a fejemben van. Erről jutottam el oda, hogy sokszor ha látunk valakit levonunk következtetéseket pl "milyen szótlan" vagy "karót nyelt" stb. De ilyenkor eszünkbe jut e az, hogy ennek oka lehet az adott illető életében. Lehet, hogy épp akkor történt vele valami meghatározó vagy kemény dolog. Lehet, hogy épp akkor vált el örökre a szerelmétől, vagy távozott el valakije, vagy csak épp összejött neki minden aznap. Ha belegondolok nyilvánvaló, hogy mindenkivel történnek olyan dolgok amelyek egész életére, de aznapra legalább meghatározzák a hangulatát, mégis ezen úgy még sosem gondolkoztam.

Pókok mindenütt

Egyik nap a legjobb barátomnál aludtam. Nyilván ez azt takarja, hogy roskadásig fent voltunk és beszélgettünk. Olyan fél három felé járhatott mikor egyszer csak egy termetes pók felszaladt az ágyamra. Mondanom sem kell, hogy majdnem szívrohamot kaptam és úgy ugrottam fel, mint jó páran a hadseregnél sem. Szóltam a barátomnak hogy itt egy hatalmas pók. Szerintem kicsit kételkedett benne, hogy az valóban olyan nagy volt és inkább gondolt arra, hogy pók-iszonyom miatt előszeretettel ragasztok olyasféle jelzőket, mint "hatalmas" vagy épp "óriási" aprócska kis pókokra. De mikor odajött be kellett látnia, hogy az tényleg elég nagy. Majdnem hozzá is ért, mivel az ágy mintája miatt nehéz lehetett észrevenni annak aki nem tudta hogy pontosan hol is van. Mikor megkérdeztem 'igen'-nel felet a "Lecsapjam?" kérdésemre és már nyúltam is a papucsa után, mire a bestia menekülőre fogta a dolgot. Azonnal reagáltam és egy jól irányzott papucs-lendítéssel egyenesen oda ütöttem a fenevadat, ahol a barátom állt. Ő azonnal felugrott és a "Mit csinálsz???" kérdéssel adta tudtomra, hogy nincs ínyére a dolog. A pók szerencsére nem veszett szem elől és le is ütöttem utána. Ez a kis közjáték alig pár másodperc leforgása alatt történt és mikor vége lett mi csak nevettünk és nevettünk hosszú perceken át.

Vissza mégis újra egyenesen

Most csak annyit mondok, hogy hoztam egy döntést. Igyekszem majd betartani. Nem lesz könnyű, de nem egyedül kell végigmennem. Nekem csak akarnom kell. :) Azt hiszem a blogozáshoz is visszatérek.

Így szép, így jó. Maradjon így...

Eseménytelenség te drága, még jó hogy messziről elkerülsz. Bocsáss meg, de hű társnak nem fogadnálak téged. Mert mindig kell hogy történjen valami.
Ahogy most is. Ismét egy küszöbön állok és teljesen ismeretlen dolgok várnak rám. A döntés a kezemben van. Beléphetek és felfedezhetem ami rám vár, de akár kint is maradhatok. Csak egy elegáns hátraarc és viszlát. Elgondolkodtató. Hogy félek-e? Nem tudom. Kellene? Csak remélni tudom hogy nem. De jelenleg most úgy vagyok, hogy megvagyok. Miért változtatnék ezen? Miért rontanám el a jelent azzal hogy elé megyek a jövőnek? Miért dobnám el a gondolatot, hogy csodálatos dolgok várnak most rám? Hisz a jelenlegi helyzet ezzel IS kecsegtet. Viszont igen, ott a másik oldal: a csalódás. Most jó, de lehet hogy rosszabb lesz. Megéri a kockázat? Megéri feláldozni a gondolatát a jó dolgoknak a még jobb reményében? Két lehetőség, két eshetőség, két végkifejlet és mégis csak az egyik történhet meg. De melyik? Nos, úgy döntöttem, hogy ki fogom deríteni, bármi is történjék.