Veletek vagyok, ti nevettek,
élni akarok, nem engedtek.
Mennék már rég, de nem lehet.
Maradok hát. Örüljetek.
De minek? Hisz nem is
figyeltek ti reám.
Mi köztünk van az nem egyéb,
mint egy hatalmas óceán.
Melynek egyik partján én,
a másikon ti vagytok,
látó- és hallótávolságon,
mint mindig, engem kívül hagytok.
Hát nem veszitek észre,
hogy partomat elhagytam?
Kiáltottam, mind hiába,
útnak így indultam.
Nem sikerült messze jutnom,
legyőzetve lettem.
Testem immár végleg halott,
s tovaszállhat lelkem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése